2013.04.28.
20:17

Írta: Szilágyi Virág

A finish-ben

Nagyon nagyon izgatott voltam már a napokban, hiszen csütörtökön este végeztek minden szakmunkával!!!! Ez azt jelenti, hogy szinte készen van a házikó!!! Apróságok még hiányoznak, pl. nincsenek még a beltéri ajtóink lefestve, de már hétvégén kezdődhetett is a nagy takarítás... :/

Míg anyukám ablakot pucolt, én megnyertem magamnak a fürdőszobát. Első lépésben a festéket kapartam, majd dörzsöltem, majd lemostam, végül pedig szárazra töröltem. De nagyon nagyon szívesen és mégnagyobb lelkesedéssel csináltam, hiszen a SAJÁT házunkról van szó!!!!

Ahogy kész volt a takarítás, Ádi kezdte is feltenni a szerelvényeket. Persze pár apróság még hiányzik (szegélyek, zuhanyrózsa, lámpa, kapcsolók stb), de ilyen lett a végeredmény:

IMG_1050.JPG

IMG_1046.JPG

IMG_1048.JPG

IMG_1049.JPG

IMG_1047.JPG

A héten befejeződött a festés (a falaké, az ajtók még hátra vannak), a helyére kerültek a ledes izzók és a fekete-fehér kapcsolók is:

IMG_1044.JPG

IMG_1043.JPG

Végre meg tudom nektek mutatni a burkolatokat is. Bár még csak egyszer mostunk fel és fehér foltos a festék miatt, de nem bírom ki, hát íme:

IMG_1054.JPG

IMG_1056.JPG

IMG_1042.JPG

A héten lefestik az ajtókat, felteszik a hiányzó szerelvényeket, érkezik a konyhabútor és lassan a végére is érünk a belső munkálatoknak! :)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szylak.blog.hu/api/trackback/id/tr375251457

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása